Folytatásos...

Második szín. 

- Andika? – kérdezte elámult géplakatosunk kissé hangosabban.

A kisasszony csak állt ott táttott szájjal, mint kezdő beduin a homokviharban. Gyula először azt hitte,  a meglepetéstől nem tud szólni szíve választottja. Ez az idilli ábránd azomban szertefoszlott, mint megannyi rózsaszín köd hős-szerelmesek hadjai körül. Hány és hány dicső lovag várta, hogy a megmentett hercegkisasszony miután szóra nyitotta ajkait, elbűvölten suttogja lovagja nevét. 

Gyula nem volt lovag. Nem is mentett meg senkit. A hercegkisasszony ebben a mesében pedig épp nem szólni akart. A maradék rágót akarta kiköpni a sarokban lévő kukába. Már három napja célozza, eddig még nem sikerült neki. Most sem. Fuldokolva nyelte le azt. Képzeljük el ugyanis, amint épp a mutatványuk felső ívén vagyunk, és beront a hátsó ajtón egy csapzott férfi, macskával a zsebében, mögötte egy lila, enyhén strasszköves bőrönd és a nevünkön szólít. Azt hiszem nem sokunkban lett volna megfelelő lélekjelenlét, hogy azt a notórius rágógumit ne nyeljük le. 

Ki ez az alak? Hányszo megmondta már Joli néninek, hogy ne kerítsen több udvarlót neki?! De Joli néni kitartó. Azért ez már mégiscsak túlzás! Ez már sok! A bőrönd még hagyján, a köveket helyre lehet ragasztgatni, és végül is egy kis festék itt, egy kis varrás ott… De az a macska! És a nyakkendő? Minek az ebben az órában?

Andika felvette a legundokabb arcát, mérhetetlenül lassan odafordult, szemét megrebegtette, haját alig láthatóan félredobta, mintha csak kis szellő kerekedett volna, végignyalt a fogain, majd flegmán odavetette:

- És ha igen? Ki kérdi?

- Én hát… izé… tulajdonképpen nem számítottam rá, hogy izé… ilyen hamar megtalálom… lak… megtalállak… Gyuri vagyok.

- Miért? Mire számított, hiszen Joli elmondott mindent. Gondolom kész utasításokkal érkezett ide. 

- Én kérem izé… nem ismerek semmilyen Jolit. Én betévedtem ide tulajdonképpen.

- Na, várjon. Fél óra múlva végzek, addig igyon meg valamit a büfében.

Ezzel megmutatta Gyurinak a kis ajtót, amely a büféhez vezet, és elfordult.

Hősünk szíve olyan erősen kalapált, hogy Albert a macska hangos dorombolással válaszolt rá. Amint átment a kis kopott fehér ajtón a színházi büfé buja élete tárult elé. Elnézte a félig lemosott sminkeket, az esti próbáról kijövő színészeket, a zenekar hegedűseit, amint hangosan vitatják, hogy a zongorista részeg volt, vagy csak egyszerűen hülye a mai próbánál. Szeme megakadt a választékon. Kávéra gondolt. Végül egy teát kért, és aprósüteményt mellé. Majd még egy teát, mert mégiscsak Andikára vár, de ezután zavarba jött: Vajon milyen teát szeret Andika? Egyáltalán szereti-e a teát? Na mindegy, gondolta, ha nem kell majd megissza ő. Egy kivénhedt primadonna ült le a közeli asztalhoz, és bűvölte a cicát a kabátzsebben. Gyuri a „jelmezével” nem tűnt fel senkinek, nemrég kezdék el próbálni a „Nyomorultakat”, volt még pár hasonló kinézetű alak a büfében.  Jó órája szürcsölgette a teát, már el is bóbiskolt kissé a melegtől, és az út fáradtságaitól, mikor megérkezett Andika. „Úgy festett mintha festették volna.” Emlékezett vissza Gyuri. Divatos szűk farmert hordott, az esti melegre való tekintettel csak egy kis pántos felső volt rajta, haját kiengedte, látszott, hogy kicsit rendbeszedte még menet közben elkószáló hajszálait. Szeme valami érdekes fényben csillogott, nem lehettett kiolvasni belőle semmi férfi szívnek melengetőt, ugyanakor ijesztő sem volt. Arca kissé megváltozott mióta elment az iskolától. Gyurinak a szíve mintha egy másodperc alatt akarta volna az összes vért a fejébe juttatni. Lüktetett az egész teste, amint Andika közeledett. Felállt, majd újra bemutatkozott, ő sem tudta miért, de valamiért így érezte „szertartásosnak”. Mostmár ő sem hebegett-habogott annyira mint az első találkozáskor. Andika arcán sem volt már az a gúnyos undokság. Idő közben felhívta Jolánt, hogy jól leszidja, majd miután megtudta tőle, hogy az új gavallér, akit kerített még másnaposan fekszik otthon a bemutató utáni ivászat miatt. Ez a titokzatos férfi felkeltette az érdeklődését.

- Menjünk erről a mocsok helyről valahová. –mondta, miután fogadta Gyuri újabb bemutatkozását.

A büfé „lakói” csak figyelték, ahogyan kisétál a csavargó a csinos lánnyal. Zörgött a bőrönd, dorombolt a macska, és mindezt a kissé groteszk képet Andika légies léptei, és az a furcsa ringás a csípőjében ellensúlyozták.

- Szóval, ki maga? – kérdezte, miután maguk mögött hagyták a főbejáratot.

Negyedik felvonás. Első szín. Következik.