Fordítva
December. Ha azt mondom neked, hogy áthazudtam egy életet, úgysem hiszed el nekem. Pedig talán ez lenne az egyetlen igaz mondat, amit hangszálaim kipréseltek magukból. Látom arcvonásaid rengését. Az orrod nem tudja elhallgatni meglepődésed. Ne bámulj! Le kellene köpjelek! Miért is ne. Sőt egyenesen pofánváglak. Te meg zokszó nélkül fogod tűrni! Mindegy, inkább mesélek neked. Emlékszel, mikor egyik reggel találkoztunk? Bennem még fortyogott az alkohol bűze. Fogalmam sem volt, hogy a lányt hogy hívják. De nem is érdekelt. Csak kihasználtam úgy is. Röhögtem rajta, hogy milyen kis naív. Kellett neki úgy berúgni. Igaz, bennem is volt pár légkör. Te meg csak szidtál, be nem állt a szád. Emlékszel arra a reggelre? Akkor bírtam az arcod. Még... Igazából azóta sem változott semmi, csak már unlak. A legszarabb az egészben, hogy nem tudok megszabadulni tőled. Akármennyire is szeretnélek végre letudni, elhajtani az életemből, te mindig visszajössz, mint egy rossz arcüreggyulladás. Krónikusan ...