A toll
Van olyan, hogy az emberből kikívánkozik valami, de egyszerűen képtelen rá. Néha, egy-egy csendes pillanatban, mikor összeszedi a gondolatait, fantasztikus képek jelennek meg. Gyönyörű történetek, varázslatos világok. Ott és akkor a zöldellő dombokon megállnak a fűszálak. A szél sem fúj. Mély csend honol. A kis út csak úgy kanyargózik, senki és semmi nem figyel rám. Jó ott lenni. Szeretem. Talán azért is, mert áll minden, nincs rohanás, nincs zaj és nincs csend. Minden, mi körülvesz ismerős, megszokott, és szeretnivaló. Van olyan, hogy belülről feszít ez, ami kikívánkozik. Ilyenkor eszembe jut egy lány, amint azt mondja: "Egyedül utazni kihívás. Csak te vagy és te. A félelmeid és az erősségeid, aztán ezek jól összevesznek benned olykor. A lényeg, hogy jól gyere ki belőle." Még ha nem is tudok elmenni sehová, ilyenkor utazom igazán. Vannak akik fejben élnek, de a legszebb életek úgyis fejben dőlnek el. Mert az a dolgunk, miután megszülettünk, hogy éljünk. Semmi más. Nagy tudó...